Mag�ny
 
Az emberek besz�lnek f�jdalomr�l,
Rak�sra hordva sok b�t, b�natot;
�s mondja mindenik a mag��r�l,
Hogy m�r a f�ld�n az a legnagyobb.
 
Hallgatva n�m�n ennyi b�t, keservet,
A magam�t �n el nem mondhatom.
Keresem a mag�nyt, a v�ghetetlent,
Csak ottan �nthetem ki b�natom.
 
Hol legs�r�bb az erd�, legs�t�tebb,
S a sz�l elalszik a falevelen,
Mintha meg�llna percre id�, �let, --
Leborulok sohajtva: "istenem,
 
H�t e vil�gon semmi sem t�k�lyes!
Nincs alkot�sod kifog�stalan.
Ha fogyat�kos minden, ami v�ges,
Teljes tal�n, ami hat�rtalan?
 
Te, aki �lsz ott arany fellegtr�non,
Teremt, v�ltoztat, �l vez�nyszavad;
M�g l�nyeid itt h�nykol�dnak gyarl�n,
El�gedett voln�l te egymagad?"
 
�s l�thatatlan elborul az �gbolt.
Valami �rny vonul el odaf�nt.
A mozdulatlan leveg� meredt, holt.
Mintha befagyna, dermeszt� a cs�nd.
 
�s mintha megsz�lamlan�k az isten,
�s hallan�k foh�szt, m�lyet, nagyot:
"Hozz�m hasonl� e vil�gon nincsen;
Mindig magamban, egyed�l vagyok!"